top of page

KÉT LAKÁSOS LAKÓHÁZ
MISKOLC

építész tervező:
Tarcsi lászló
tervező munkatársak:
Pap Martin
tervezés éve:
2024
tervfajta:
vázlatterv, engedélyezési és kiviteli terv


 

A tervezés helyszíne Miskolc nagytelkes, villaszerű beépítéseket magába foglaló övezete, A helyszín erősen lejtős és mind a telek fölött, mind a szemközti oldalon erdővel határolt.  Erre az idilli helyszínre a megbízó egy kétlakásos lakóépület tervezésére kért fel. A két lekás egy testvérpárnak készült, azaz nem tekinthető szokásos értelemben vett társasháznak, annál intenzívebb közös telekhasználatot kért a megrendelő, miközbe a lakóegységek intimitása is elsődleges szempont volt. A feladat nehézsége helyszín és a funkció egymásnak feszülésében rejlett. Utcaképi szempontból előnyös volt egy összefogott, nagy méretű villaépület megfogalmazása, mégis egyértelműen meg kellett jeleníteni a két lakóegyéget is. A telek tájolásából, terepadottságaiból következően pedig egyáltalán nem volt egyértelmű, hogyen lehet két egyformán előnyös telepítésű  házat létrehozni itt, mégis a tervezési program egyértelműen ezt kívánta. Ezen ellentmondásokra egy lépésrő lépésre haladó, hosszas tevezési foylamat során született válasz. 

bottom of page