LAKÓHÁZ - DEBRECEN
építész tervező:
Tarcsi lászló
tervező munkatársak:
Jenei Nikolett
tervezés éve:
2025
tervfajta
egyszerű bejelentési terv
Az épület Debrecen kertvárosi övezetében áll, egy új osztású utcában. A telek különlegessége, hogy egyhe lejtéssel a Tócó patakhoz fut le, a hátsó telekhatár mögött közvetlenül ott a nádas és a patakpart. Az épület formálásában döntő volt, hogy legyen egy olyan nagyméretű terasz, ami fenntart valamiféle kapcsolatot ezzel a természetes közeggel, közvetlen rálátást biztosít. Másrészt az épületnek legyen valamiféle "magja" és legyen intimitása is. Ez a mag egy belső udvar lett, ami egyben kicsit folytatása is a szomszédos vizes élőhelynek, a horgászatkedvelő megrendelő itt egy intenzíven zöldített kerti tavat képzelt el. A helyiségek döntő többségét erre a belső udvarra, a terasza, illetve kissé szokatlanul (az oldalkert helyett) az utcafront felé tájoltuk, egy kisebb átmeneti tér alkalmazásával. Ez a döntés végül be is igazolódott. A ház tervezésekor még üres utca a ház megépülésére már teljesen benépesült, és újra igazolódott az a tapasztalat, hogy az általában jellemző 3 méteres oldalkertek, és az általánosn jellemző túlépítés, "kimaxolás" egy lazának szánt kertvárosi övezetben is zsúfoltságot eredményez, ezért az intimitást, a védettséget, és a természettel való kapcsolat biztosítását telken belül, építészeti eszközökkel kell megoldani. A kész épületről képek hamarosan.